Burgtheater – Várszínház >>
<< A-Z >>
Az új Burgtheater (Várszínház) 1888-ban épült G. Semper és C. von Hasenauer tervei alapján a Ringstraße-n a historizmus jegyében. 1897-ben a rossz akusztikája miatt átépítették. A háborút követően 1945-ben újjáépítették1955-ben nyitotta meg újra kapuit. Ausztria négy állami színházának egyike.
A Burgtheater az egyik legjelentősebb és legnagyobb német nyelvű színház. A homlokzatán olyan irodalmi klasszikusok alakjai láthatók, mint például Lessing és Schiller. Az épületben a legjelentősebb színészek tiszteletére galériát rendeztek be.
A bécsiek számára a „Burg” nemzeti ereklyének számít. A színházvilág eseményeit Bécs illetve egész Ausztria kiemelt figyelemmel kíséri. Ennek megfelelően a különféle újítások és egyéb ehhez hasonló „ provokációk” mindig nagy visszhangot váltanak ki.
A legidősebb társulati tagokat megilleti az a jog, hogy életük végéig felléphetnek a színházban, sőt elhalálozásuk után az utolsó, nagy „fellépésük”-kor Burgtheater temetésben részesülnek. A mártírok másként halnak meg…